Hirtelen riadtam fel. A másodperc töredéke alatt felmértem a terepet. A Nap vakította be a szobát. Hunyorogva pásztázott végig szemem a tárgyakon, amíg a faliórán le nem ragadt. Kilenc elmúlt. Rémülten ültem fel az ágyban, ahogy tudatosult bennem a szám vészjósló nagysága. A gyors lendülettől agyam tovább haladt… A fájdalom belém hasított, önkéntelenül kaptam homlokomhoz, hogy visszatoljam. A másnaposságtól megszédülve óvatosan fészkeltem vissza magam a párnára.
Ahogy enyhülni kezdett a lüktetés, sikerült beazonosítani a tegnapi napot, és nyugalom kerített hatalmába, amiért péntek volt, így mindezt ágyban vészelhetem át. A rossz közérzetem viszont nem múlt el vele. Erőtlenül, szomjazva kotorásztam a földön az ásványvizes palack után. Eredménytelenül. Ha pasi lennék, akkor most gyengéd kezek ápolnának és igyekeznének minél hamarabb megszabadítani a kínzó érzéstől, néhány tabletta és víz segítségével. Nőként viszont erőt kell vennem magamon és kibotorkálnom a konyháig mindezekért.
Miután kiittam a hűtő vízkészletét, komoly felfedezést sikerült tennem. Párom nem volt mellettem az ágyban és „útközben" sem találkoztam vele. Megpróbáltam hangot kiadni számon, ehelyett valami elcsukló rekedtségre voltam képes. Megköszörültem torkomat és a megszokottnál egy oktávval mélyebben szólítottam kedvesem. Nem válaszolt.
Visszavonultam a hálószobába, magammal cipelve az életmentő pillepalackot. Megigazgattam a gubancban álló ágyneműt és elégedetten nyújtóztam ki rajta. A telefonon leütöttem a gyorsbillentyűt. Még mielőtt kicsengett volna, beugrott egy pillanatkép, ami azonnal visszavonásra késztetett.
Tegnap egyedül jöttem haza.
A franciaágy érintetlen felére pillantottam. Makulátlanul kisimítva pihent a paplan és a felrázástól duzzadt a párna. Nem ő igazgatta el maga után…
Tegnap este, egy spontán összejövetel volt a barátokkal. A sörözőben jó hangulatú társaság verődött össze. A poharak gyorsan ürültek, de annál gyorsabban jött az utánpótlás. Képtelenség volt követni a mennyiségét. Fájdalomérzetem az elfogyasztott száraz vörösbort a liter fölé saccolja. Tökéletes este volt, sok nevetéssel és nagy beszélgetésekkel. Komoly dolgokról vitáztunk, de nem vérre menően. A téma annyira érdekfeszítő volt, hogy nem figyeltem páromra. Mikor észbe kaptam, - pontosabban a mosdót kellett sürgősen célba vennem - már nem ült mellettem. Jó ideig voltam távol, mert a tükörben látottak megijesztettek és megpróbáltam némi sminkkel elviselhetővé tenni magamat. Visszatérésemkor, még mindig nem volt a helyén. A teremben sem láttam, így kimentem a teraszra. Ott sem volt. Már vissza akartam lépni, amikor a gyéren megvilágított Romkert felé néztem. Kár volt.
Percekig figyeltem a félhomályba burkolózott két alak egymásba fonódását. Megtaláltam…
Az alkohol lelassított, nem tudtam mit kell tennem. Elköszöntem a vidám asztaltársaságtól, akik marasztalni próbáltak és páromat keresték. Kimentettem azzal, hogy nincs jól, levegőzni ment és már lent vár.
Elhaladtam a párocska mellett, hogy megnézhessem a szőke nőt. Annyira egymásba gabalyodtak, hogy nem érdekelte őket a közeledő cipő kopogása. Legszívesebben kitéptem volna a nőt karjai közül...
Ahogy enyhülni kezdett a lüktetés, sikerült beazonosítani a tegnapi napot, és nyugalom kerített hatalmába, amiért péntek volt, így mindezt ágyban vészelhetem át. A rossz közérzetem viszont nem múlt el vele. Erőtlenül, szomjazva kotorásztam a földön az ásványvizes palack után. Eredménytelenül. Ha pasi lennék, akkor most gyengéd kezek ápolnának és igyekeznének minél hamarabb megszabadítani a kínzó érzéstől, néhány tabletta és víz segítségével. Nőként viszont erőt kell vennem magamon és kibotorkálnom a konyháig mindezekért.
Miután kiittam a hűtő vízkészletét, komoly felfedezést sikerült tennem. Párom nem volt mellettem az ágyban és „útközben" sem találkoztam vele. Megpróbáltam hangot kiadni számon, ehelyett valami elcsukló rekedtségre voltam képes. Megköszörültem torkomat és a megszokottnál egy oktávval mélyebben szólítottam kedvesem. Nem válaszolt.
Visszavonultam a hálószobába, magammal cipelve az életmentő pillepalackot. Megigazgattam a gubancban álló ágyneműt és elégedetten nyújtóztam ki rajta. A telefonon leütöttem a gyorsbillentyűt. Még mielőtt kicsengett volna, beugrott egy pillanatkép, ami azonnal visszavonásra késztetett.
Tegnap egyedül jöttem haza.
A franciaágy érintetlen felére pillantottam. Makulátlanul kisimítva pihent a paplan és a felrázástól duzzadt a párna. Nem ő igazgatta el maga után…
Tegnap este, egy spontán összejövetel volt a barátokkal. A sörözőben jó hangulatú társaság verődött össze. A poharak gyorsan ürültek, de annál gyorsabban jött az utánpótlás. Képtelenség volt követni a mennyiségét. Fájdalomérzetem az elfogyasztott száraz vörösbort a liter fölé saccolja. Tökéletes este volt, sok nevetéssel és nagy beszélgetésekkel. Komoly dolgokról vitáztunk, de nem vérre menően. A téma annyira érdekfeszítő volt, hogy nem figyeltem páromra. Mikor észbe kaptam, - pontosabban a mosdót kellett sürgősen célba vennem - már nem ült mellettem. Jó ideig voltam távol, mert a tükörben látottak megijesztettek és megpróbáltam némi sminkkel elviselhetővé tenni magamat. Visszatérésemkor, még mindig nem volt a helyén. A teremben sem láttam, így kimentem a teraszra. Ott sem volt. Már vissza akartam lépni, amikor a gyéren megvilágított Romkert felé néztem. Kár volt.
Percekig figyeltem a félhomályba burkolózott két alak egymásba fonódását. Megtaláltam…
Az alkohol lelassított, nem tudtam mit kell tennem. Elköszöntem a vidám asztaltársaságtól, akik marasztalni próbáltak és páromat keresték. Kimentettem azzal, hogy nincs jól, levegőzni ment és már lent vár.
Elhaladtam a párocska mellett, hogy megnézhessem a szőke nőt. Annyira egymásba gabalyodtak, hogy nem érdekelte őket a közeledő cipő kopogása. Legszívesebben kitéptem volna a nőt karjai közül...
Ehelyett finoman súroltam a vállammal, hogy felnézzenek és láthassam riválisom arcát.
Elértem célomat. Mindketten zokon véve néztek rám. Párom arcát megnyújtotta a félelem, szeme riadt lett, de nem szólt. A nőt felismertem, bár csak fényképen láttam addig. Lám, a hűtlen visszatért a múltból. Az ital hatása és a fájó érzések, egy halk „elnézést" mondattak velem. A szőkeség nem tudta ki vagyok. Gúnyosan szólt rólam páromnak: - Te jó ég! ENNEK nem elég széles az utca?! Mennyire undorító egy részeg nő!
Végigsírtam az utat hazáig. Telefonom nem csengett közben, pedig elterveztem, hogy nem veszem fel, amikor magyarázkodva könyörögni akar.
Elértem célomat. Mindketten zokon véve néztek rám. Párom arcát megnyújtotta a félelem, szeme riadt lett, de nem szólt. A nőt felismertem, bár csak fényképen láttam addig. Lám, a hűtlen visszatért a múltból. Az ital hatása és a fájó érzések, egy halk „elnézést" mondattak velem. A szőkeség nem tudta ki vagyok. Gúnyosan szólt rólam páromnak: - Te jó ég! ENNEK nem elég széles az utca?! Mennyire undorító egy részeg nő!
Végigsírtam az utat hazáig. Telefonom nem csengett közben, pedig elterveztem, hogy nem veszem fel, amikor magyarázkodva könyörögni akar.
Bánatomban, a sötét konyhában ülve iszogattam tovább. A polcról levett, féltve őrzött borával ütöttem el az időt. Az utcát figyeltem, mikor tűnik fel és ér végre haza…
Ezek szerint nem jött…, a kétségbeesésem szomorúságba csapott át. Aztán eszembe jutott, hogy a zárban felejtettem a kulcsot, és elfelejtve rémes állapotomat siettem ki a bejártig. Nem volt benne. A falba kapaszkodva jutottam vissza az ágyhoz. Próbáltam vigasztalni magam azzal, hogy biztosan hívott, és újra felkaptam a telefont, hogy helyességét bizonyíthassam. A kijelzőn nem volt semmi, ami erre utalt volna… Kínomban nevettem magamon, a fejfájás ritmusra lüktetett. Elindítottam a hívást, hogy rövidre zárjam a kapcsolatunkat, de a „hívott szám átmenetileg nem kapcsolható"… és már nincs miért megpróbálnom később. Döntöttek helyettem.
Ezek szerint nem jött…, a kétségbeesésem szomorúságba csapott át. Aztán eszembe jutott, hogy a zárban felejtettem a kulcsot, és elfelejtve rémes állapotomat siettem ki a bejártig. Nem volt benne. A falba kapaszkodva jutottam vissza az ágyhoz. Próbáltam vigasztalni magam azzal, hogy biztosan hívott, és újra felkaptam a telefont, hogy helyességét bizonyíthassam. A kijelzőn nem volt semmi, ami erre utalt volna… Kínomban nevettem magamon, a fejfájás ritmusra lüktetett. Elindítottam a hívást, hogy rövidre zárjam a kapcsolatunkat, de a „hívott szám átmenetileg nem kapcsolható"… és már nincs miért megpróbálnom később. Döntöttek helyettem.